András csornai susztertől szerezte be. Ez a vérvonal a mai napig bizonyítja, hogy érdemes velük foglalkozni. A következő garnitúrát Dabasról és Abdáról hozta haza.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.

Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.