“Szitus”több mint 25 éve hódol szenvedélyének, és tánccsoportjával járja az országot: ahova hívják, oda örömmel mennek. A táncos pályafutása a győri

úttörőházból indult, később pedig a Móra Ferenc-iskolában folytatta a ritmikus mozgást. Kezdetben “B”kategóriás táncpedagógusként oktatott, de ma már társastánccal is foglalkozik, a bécsi akadémián pedig táncszínházi rendező-koreográfusként végzett. Bágyogszováton 4 éve tanítja az általános iskolásokat a Napsugár Művészeti Iskola keretein belül. Az intézmény tananyagában sokféle mozgásforma található, de a rábaközi tánc alapjait minden gyermek megtanulja. Szita Zoltán szerint ha megszólal a tájegység dallama, akkor szinte mindenki felélénkül, mert ez olyan mélyről fakad, hogy jóformán tanítani sem kell. A Rozmaring Hagyományőrző Néptáncegyüttest azért hozták létre, hogy a kezdő csoportból kikerülő fiatalok később is folytathassák a táncot. A felnőttek olyan minősítő versenyre készülnek, melyen nemcsak a szűkebben vett rábaközi, hanem más tájegységek koreográfiáját is be fogják mutatni.
Beküldés dátuma: 2011. 02. 09.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
-
A Csornai Napközi Otthonos Óvoda felkészült az épületkorszerűsítésre
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
-
Látványos felújítások a Kapuvár Térségi Általános Iskola valamennyi telephelyén
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.