Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A csornai kistérség kevésbé él a pályázati lehetőségekkel

A 2008-ban alakult Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület működésének elmúlt néhány esztendejében számtalan fórumot és rendezvényt szervezett, de mivel az elnökségi tagok részéről többször elhangzott, hogy a csornai kistérség kevésbé képviselteti magát ezen  alkalmakon, Molnár Ferenc, a szervezet tagja Csornára hívott össze több témát érintő tanácskozást. A vidékfejlesztési egyesület elnöksége készséggel válaszolt a gimnázium aulájában megjelent településvezetők kérdéseire.
Hámori György, az egyesület elnöke örömmel tett eleget a felkérésnek. A csornaiak általános passzivitásához azért hozzátette: itt is akadnak lelkes résztvevők, akik sokat dolgoznak a Rábaközért. A Leader-csoportok megalakulását követően elkészültek a helyi vidékfejlesztési stratégiák, melyek mentén megindult a pályázati procedúra. A Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület a többi hasonló szervezettől némileg eltérő módszert választott a célok megvalósításához - tudtuk meg Hámori Györgytől. Előbb kidolgozták a Rábaköz fejlesztését célzó munkaanyagot, majd azt megismertették az érintettekkel, bízva abban, hogy az elképzelés meghozza a települések pályázati kedvét.
- Aki figyeli a Rábaközi Televízión és a Rábaközi Magazinon keresztül adott nyilatkozataimat, az nagyon jól látja: attól függetlenül, hogy egy város első embere vagyok, valóban őszintén mondom, hogy tájegységben gondolkodom. Ha turista téved a környékre, akkor talán két-három napot már el tud itt tölteni, de a kapuváriak polgármestere azt szeretné, ha hosszabb ideig maradna a látogató, ehhez viszont a legapróbb falunak is fel kell mutatnia valamit, tehát mindenkinek meg van a  maga szerepe. Erőltetni ezt persze senkire sem lehet, de lassan minden település vezetője felismeri az összefogásban rejlő erőt.
A Rábaköz képes önálló helyet szerezni magának a turisztikai piacon - fogalmazott az elnök -, de hiába van egy-két embernek előrevivő, jó gondolata, ha támogatólag nem áll mögé a többség.  Hámori György úgy véli, hogy minden esélye megvan a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesületnek arra, hogy mint jogi személyiséggel rendelkező társulás nemcsak a helyi, hanem a regionális, az országos és akár a határon átnyúló pályázatokon is  részt vehessen.
Hutflesz Mihály, az egyesület alelnöke egyetértett az előtte felszólaló véleményével: Nem vagyunk annyira nagyok, hogy megengedhetnénk magunknak a széthúzást. Ahhoz, hogy egy térség eredményes legyen, a belső kohézión kívül egyértelmű jövőkép kell - jelentette ki az alelnök. A Rábaköz a fásult szakaszból átkerült a feltörekvőbe, és a következő időszak feladata lesz azt megvalósítani, hogy bekerüljön a frekventáltak kategóriájába, ehhez viszont nem elég a jól kialakított koncepció, akarni is kell a változást. A Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület három olyan tanulmányt fog megjelentetni (turisztikai, marketing és öko), melyben a tájegység összetartozó, kerek egészként fog megjelenni.
- Kapuvár a Hanság fővárosa és a Rábaköz motorja - én ki merem jelenteni, főleg, hogy csornai születésű vagyok. Sajnos, Csornának az a kisugárzó hatása és az a térségszervező ereje, ami egyébként kellene, per pillanat nincs meg. De most nem az a cél, hogy egymásnak essünk, hanem hogy lehetne ezen változtatni.
Horváth Árpád Mihály munkaszervezet- vezető az ún.tengelyek mentén felosztott pályázatokat ismertette: A hármas besorolás alá került a falufejlesztés, a vidéki örökség, a mikrovállalkozások támogatása és a turisztikai jellegű alap.   Megemlítette, hogy ezek közül több kisebb léptékű, nyolc-tízmilliós  fejlesztés realizálódott: az önkormányzatok 80, a civilek 100, a vállalkozások pedig 60 százalékos támogatásban részesültek. A nyár folyamán újabb előfinanszírozott projekteket írnak ki, melyekre várják a jelentkezőket, hogy megvalósítsák a pályázatokban foglalt ötleteket. Horváth Árpád Mihály megjegyezte: A Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület teljesítette az   alapokat, innentől pedig már nincs visszaút, és meg kell felelni az elvárt színvonalnak. Egyre több programot szerveznek a térségben, s nemrég a csornaiak kérték, hogy közreműködjenek a város 40 éves idei jubileumi rendzevényén, ami a kapuváriak segítségével talán sikeres lesz.
Beküldés dátuma: 2011. 03. 30.

Kapcsolódó hírek

További hírek