Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A csornai Fidesz köszöni Kránitz László aggódását, de változatlanul jól van

Major András, a Fidesz Csornai Szervezetének elnöke Kránitz László, MSZP-s országgyűlési képviselő január végi, csornai Pártok házában adott sajtótájékoztatójára reagálva nyilatkozott televíziónknak.

– Turi György polgármester úr ki nem fizetett szabadságpénzéből kiindulva több olyan állítást is mondott, amely számunkra nagyon furcsa, és egyedi volt. Értjük, hogy közeleg a kampány, és ilyenkor dolgozik az emberben az adrenalin, és  tán még egészen megmosolyogtató állításokat is szokás kijelenteni, viszont úgy gondolom, ebben a helyzetben is érdemes az embernek megőrizni a higgadtságát. Az is érthető, ha Kránitz László Sopronból nem látja, nem érti a csornai jobboldal a helyzetét, ezért ilyenkor bölcsebb lenne, ha nem fogalmazna meg ilyen állításokat. Mind a Fidesszel és mind egyéb témákkal kapcsolatban olyan megállapítások hangoztak el, amelyeket itt Csornán – Kránitz Lászlón kívül – csak a helyi  MSZP elnöke szokott rendületlenül hajtogatni.
Turi György polgármester úr ki nem fizetett szabadságpénze kapcsán a Fidesz-KDNP álláspontja teljesen egyértelmű. Továbbra is azt gondoljuk, hogy polgármester úr ebben az ügyben nem jóhiszeműen járt el, hiszen senki sem tiltotta meg neki, hogy 2006 és 2010 között kivegye a szabadságát. Nem tartjuk azt sem túl erkölcsös dolognak, hogy tősgyökeres csornaiként – a kamatokkal együtt – több mint három millió forintért perli saját városának önkormányzatát. Ebben a témában majd a bíróság fogja kimondani a döntő szót.

A csornai polgármester peres eljárását lezárva Major András: áttért a következő kérdéskörre. Az elnök azt javasolta a szocialista párt jelöltjének, hogy mielőtt politikai ellenfelét belső harcokkal vádolja, nézzen körül a saját háza táján.
– Nagy fokú humorérzékre vall, és megmosolyogtató szintén, ha valaki az MSZP soraiból – akár helyi, akár országos szinten – a Fideszt a belharcokkal és belső ellentétekkel jellemzi, hiszen Kránitz László testközelből figyelhette, hogy pontosan az ő pártjában milyen vívódások történtek az elmúlt tíz évben. Pont azok az emberek vannak most a lista első négy helyén – Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Fodor Gábor – akik korábban részt vettek az ország tönkretételében, és most megújulást hirdetnek. Lehetne említeni a csornai MSZP-t is, hisz egyik képviselőjük bekerült a helyi képviselő-testületbe, majd saját pártja perelte be és zárta ki – fogalmazott Major András, aki politikai ellenfeleit megnyugtatva hozzátette:
– Köszönjük szépen, jól vagyunk,  szervezetünk 2010 óta újraszerveződött, valamint folyamatos tagfelvétellel működünk. Optimistán, kellő magabiztossággal várjuk a tavaszi országgyűlési és az őszi önkormányzati választásokat.

Abban egyetértünk Kránitz úrral, és örülünk annak, hogy az MSZP is így látja: sajnos a csornai polgármester nem igazán találja a közös hangot a képviselő-testülettel, ami valóban nagy probléma. Viszont nemcsak a testülettel, hanem az országgyűlési képviselővel, magával a kormánnyal, illetve a térség többi polgármesterével sem találja a közös hangot. Ezért is tartanánk pozitívnak a városra és a térségre nézve, ha tavasszal a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje nyerne az országgyűlési, illetve polgármesterjelöltje az ősszel a helyhatósági választásokon. Ilyen kombináció még nem volt, olyan viszont igen, hogy az MSZP jelöltje töltötte be egy személyben ezt a két pozíciót. Hogy akkor mi készült el, és mi nem, abba most nem szeretnék belekezdeni. Egy biztos, elkerülő nem épült, annak ellenére, hogy az MSZP 2002 óta folyamatosan ígérte, és egyetlen kapavágás sem történt.

– Kránitz László nyilatkozatában azt mondta, hogy félelmet és fenyegetettséget érzett a körzetben. Jó lenne tudni, hogy hol érezte mindezt, mert nem hiszem, hogy a térség polgármesterei félnek például attól, hogy a kormány átvállalta a térségből a 2,2 milliárdnyi adósságot. Azt sem gondolom, hogy a környékünkön élő kismamák félnének a gyed extrától, a nyugdíjasok pedig attól, hogy emelte a kormány a nyugdíjak reálértékét, vagy az itt élő családok félnének a családi adókedvezménytől. Vagy az itt élő emberek félnének azért, mert húsz százalékkal csökkent a villany, a távhő és a gáz ára. Talán jobban lehet attól félni, ha a baloldal újra kormányra kerül, ezeknek a nagy részét megszünteti. Eszembe jutott még egy mondat a Kránitz László által készített sajtótájékoztatóról: ellenfeleikkel nem nagyon foglalkoznak. A Fidesz szeretné megnyerni az országgyűlési és a helyhatósági választásokat, ennek érdekében minden előttünk álló munkát becsülettel el kívánunk végezni. Figyelünk, és amivel kell, azzal foglalkozunk, s mindenekelőtt tiszteljük ellenfeleinket. Úgy gondoljuk, hogy aki odaáll a startvonalhoz, azt a másik fél részéről megilleti mind a figyelem, s mind a tisztelet.

Beküldés dátuma: 2014. 02. 10.

Kapcsolódó hírek

További hírek