Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!
Hirdetés

A csornai Arany iskolában felkészült pedagógusok foglalkoznak az autista fiatalokkal

A 2020 szeptembere óta külön osztályban tanuló autista gyerekek a szülők visszajelzései alapján sokkal kiegyensúlyozottabbak lettek, amit az Arany János iskola pedagógusai is alátámasztanak. Talán még ennél is fontosabb, hogy az érintett fiatalok örömmel jönnek az iskolába.

Bella Imréné elöljáróban a koronavírus-járvány miatt bevezetett változásokról tájékoztatta a tévénézőket. Elmondta, hogy a csornai Arany iskolában elsőként a házirendet módosították. Nagyobb körültekintést igényel a gyerekek házon belüli mozgatása. A csoportok nem találkozhatnak egymással a tornateremben és minden testnevelési óra után teljes fertőtlenítés következik. A zárt dobozokban kiosztott tízórait nem az étkezőben fogyasztják el a gyerekek. A délelőtt tizenegykor kezdődő ebédidőt hosszabbra nyújtották, így egészen fél kettőig lehet enni, és csupán egy csoport tartózkodhat a helyiségben úgy, hogy az asztaloknál legfeljebb ketten ülhetnek. Mire megérkezik a váltás, lefertőtlenítik az ebédlőt.
Az Arany János utcai épületben november óta nincs jelenléti oktatás, a középiskolások otthon tanulnak. Az Erzsébet királyné úti épületben óvoda és iskola működik. Az SNI-s gyerekek televíziós riportunk készítésekor még bejártak az intézménybe, megkapták az egyéni és csoportos fejlesztéseket; számukra március 8-ától rendelte el a Kormány a tanterven kívüli digitális munkarendet.

A csornai Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola is próbál megfelelni a társadalmi elvárásoknak. Diákjaik Csorna, Kapuvár és Sopron környékéről érkeznek. Mivel egyre nagyobb az igény az autista gyerekek szakszerű ellátására, 2020. szeptember 1-jétől önálló osztályt indítottak számukra. Elsőtől negyedik évfolyamig járhatnak ebbe az osztályba a tanulók, közülük is az enyhe értelmi fogyatékossággal és az átlagos intellektusú autizmussal élők. Mivel az autizmus a gyógypedagógiához tartozó terület, eddig is foglalkoztak a gyerekekkel, csak többségi (normál) tanterv alapján haladó és a tanulásban akadályozott fiatalokkal közösen, egy osztályban.
Az autizmus-specifikus osztály viszont kifejezetten a számukra lett elindítva. Az autizmus összetett dolog, több képességterületet érint – fogalmazott az intézményvezető. Előfordul közöttük magas intellektussal rendelkező gyermek is, de az ő esetükben is vannak eltérő képességterületek, amelyeket fejleszteni kell, pl. a szociális képességeket. Ez a probléma nehezen kezelhető a többségi osztályokban is, és az eltérő tantervvel tanuló sajátos nevelési igényű tanulók esetében is.
Bella Imréné három, az autizmusra szakosodott kolléganőjével dolgozta ki tavaly nyáron a képzési programot, így a 2020/2021-es tanév elején elindulhatott az osztály. Az osztály 35 órájából két tanáros modell keretében Knolmárné Élő Nikolett és Karsay-Kuti Anita heti 20 órát foglalkozik közösen a gyerekekkel. Az intézményvezető szerint a gyógypedagógusok kiváló munkát végeznek és felosztják egymás közt a feladatokat: egyikük az olvasást és az írást, másikuk pedig a matematikát tanítja a diákoknak, a rehabilitációt pedig megosztva látják el.

Bella Imréné elmondta, hogy a két éve induló EFOP-os pályázat keretén belül az iskola tíz pedagógusa vett részt továbbképzésen.
– Mikor én átvettem a vezetést, három kollégámnak volt már a gyógypedagógusi végzettsége mellett autizmus irányú képesítése is, a jövő héten pedig négyen kezdik meg a szakirányú képzést, így már összesen több mint tízen lesznek, akik ellátják az autisták fejlesztését.
A logopédiai osztályban fogadják az átlagos intelligenciaszinttel rendelkező SNI-s gyerekeket, de a felső tagozaton már nehezebb megoldani a többségi oktatást, mert szakos tanárokat is be kell vonni a munkába, míg Csornán elsősorban gyógypedagógusok dolgoznak. A szülők részéről folyamatos a megkeresés az iskolában, tehát egyre nagyobb az igény az autista gyermekek ellátásra.

A csornai Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskolának az alapító okirata három részszakképesítésre ad lehetőséget, melyből jelenleg kettőt oktatnak. Ezeket a képesítéseket gondolják olyan végzettségnek, melyekkel el tudnak helyezkedni a fiatalok – hangzott az indoklás. Az egyik a sütőipari és gyorspékségi munkás, a másik részszakma pedig a parkgondozó.
A gyakorlati képzést a győri Ceres Sütőipari Zrt., illetve a Mosonmagyaróvár környéki diákoknak a Kránitz Pékség biztosítja. Nagy előny, hogy mindegyik cég munkalehetőséget ajánl a náluk tanuló fiataloknak. A parkgondozóknál belső képzés keretében saját szakoktató foglalkozik a diákokkal, akik a Vilmos Park Kft. támogatásával Csorna zöldterületein sajátíthatják el a szakma gyakorlati ismereteinek alapjait. További lehetőség a tanulók számára a Csornai Margit Kórház udvara.
Az intézményvezető elmondta, hogy általában mind a két szakmai végzettséget megszerzik a náluk tanuló fiatalok, így 23 éves koruk körül hagyják el az intézményt.

Beküldés dátuma: 2021. 03. 16.

Kapcsolódó hírek

  • Stabil működés és ambiciózus jövő Csornán

    – Olyan költségvetés került az asztalra, amely biztosítja a település működését és garantálja a fejlődést – állapította meg Csorna város idei büdzséjéről Major András.

További hírek