Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A Castrum SC sportolói a Karate Európa Bajnokságon versenyezhetnek

Sok minden múlott az idei tavaszi versenyen, hiszen az itt elért teljesítmény alapján válogatják össze az EB-re induló felnőtt csapat tagjait. A kapuvári egyesület négy versenyzőjéből  ketten már biztosan ott lehetnek a Spanyolországban megrendezésre kerülő júniusi Karete Európa Bajokságon. A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy súlycsoportonként mindössze két versenyző képviseli hazánkat a kontinensviadalon. Bejutott az EB  induló keretébe Molnár Imre (70 kg-ban), és szintén meghívást kapott a rangos eseményre Licskai Dávid (90 kg-ban), aki viszont tanulmányai miatt nem tudja vállalni a magasabb szintű szereplést.
Németh Gábor, a Castrum SC felnőtt csapatának edzője elmondta, hogy további bizakodásra ad okot utánpótlás-csapatuk, de a felnőttek is keményen küzdenek az előrejutásért. Jómaga nem feltétlenül ragaszkodik az éremesőhöz, neki a jó teljesítmény már bőven elegendő. A válogatott edzők egyébként sem arról híresek, hogy dicséretekkel halmoznák a küzdőket, de a kapuváriak szerepléséről elismerően nyilatkoztak - tudtuk meg dr. Szalai Lászlótól.
Molnár Imrének már a harmadik EB-je lesz az idei, 2006-ban és 2007-ben a juniorokkal utazott a versenyre. Legutóbbi teljesítménye alapján úgy érzi, hogy jó formában van, a mezőny jelentős részét ismeri, de azért nem bízza el magát, mert előfordulhatnak meglepetések.
A diákolimpián az általános és középiskolai korosztály vesz részt, az országos döntőre pedig a selejtezők legjobbjai kerülnek be, melynek szintén nagy volt a tétje, hiszen innen lehet továbbjutni a karate utánpótlás Európa Bajnokságra. Majoros Krisztinának, Garab Gergőnek és Kozák Péternek évek óta dédelgetett álma, hogy elődeik nyomdokán ők is bekerüljenek az EB-re indulók közé. Most megérett a munkájuk eredménye, és beteljesülni látszik a vágyuk, de az igazi nehézségek még csak ezután jönnek, amikor sok kilométerrel távolabb, az idegen országban kell teljesíteniük, és ahol már a legapróbb hiba sem megengedett. Ráadásul a fiatalok közül ketten az EB után két nappal érettségiznek.
Dr. Szalai László, a Castrum SC vezetője a kezdetekre emlékezett. Csitei Béla edző neve fémjelzi azt a korszakot, amikor Kapuvár először adott a sportnak olyan válogatottakat, akik eredményesen képviselték városukat a nemzetközi mezőnyben - emlékeztetett a megszólaló a Lakótelepi SE időszakára. A Castrum SC jelenleg három szakosztállyal működik: Nagyon népszerű a fenőttek körében a kick-box, de az egyesület gerincét a kyokushin karate adja, melynek versenyzői általános és középiskolásokból tevődik össze, a tízfős felnőtt csapat pedig egyedülálló az összetartás terén. Az óvodások két csoportban gyakorolnak: a 2-3 évesek félórás foglalkozáson vesznek részt, a nagyobbacskák pedig az ovikaratét látogatják. Dr. Szalai László a karatéval kapcsolatban megjegyezte: a tömegsportbázison felül nagy hangsúlyt helyeznek a versenyzésre. A csapat kiváló munkáját jelzi, hogy a 2007-es klubrangsorban az első helyen végeztek, 2008-ban és 2009-ben pedig  másodikak lettek. Az edző továbbá az amatőr sport nehézségeit taglalta: se a tréner, se a sportoló nem kap díjazást teljesítményéért, viszont a felkészülések száma megegyezik a profikéval, s mindemellett ki-ki helytáll az iskolában és a munkahelyen.
Pantelics Péter a kick-box szakosztály munkájáról beszélt. A gyermekeiket kísérő szülők egy darabig csak  a padon ülve nézték az edzéseket, míg kisebb noszogatásra közülük is többen nekiláttak a gyakorlásnak. Őket a bázisgyakorlatok helyett inkább a küzdelem fogta meg, mert ezzel tudják levezetni egész nap felgyülemlett feszültségeiket. Az edző hangsúlyozta: a mozgás öröme, valamint az egyesületben kialakult légkör tartja itt a felnőtteket, hiszen mindenki úgy igyekszik, ahogy jólesik neki. Szeretettel várják a mozogni vágyókat kedden, csütörtökön és pénteken a 18 órától 19.30-ig tartó edzésekre.

Beküldés dátuma: 2010. 06. 16.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Állandóság és megújulás a 16. alkalommal megrendezett beledi pünkösdi fesztiválon

    Beled polgármestere szerint a hosszú idő óta népszerű rendezvényt két dolog biztosan pozitív irányba befolyásol: az egyik, hogy jól kiválasztott állandó időponthoz kötődjön, a másik pedig az, hogy időnként meg tudjon újulni, s nemcsak a változatosság miatt, hanem az észszerűség, szükségszerűség elve mentén is.

  • Creative Chef: Apa és lánya jól kifőzték

    – Meg sem próbálom utánozni, mert nem tudnám megcsinálni ugyanilyenre, rosszabbra meg nincs értelme – mondta Nagy Ottó, miután közös főzésbe kezdett lányával Eszterrel.

  • Pörögnek az események Kapuváron

    Hámori György nyári eleji interjújában nemcsak a legutóbb rendezett városi programoktól beszélt, hanem arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen önerős beruházások várhatóak még a közeljövőben.

  • A sportra alapozza jövőjét az országos dobogós helyezést elért kapuvári atléta

    Varga Milán, az országos atlétikai verseny harmadik helyezettje az eddigieknél is magasabb szinten szeretné folytatni az atlétikát, így ennek megfelelően választotta ki a középiskolát.

  • Minibölcsődét avattak Farádon

    Farádon vidám gyerekzsivaj tölti be az egykor némaságra ítélt, lakatlan házat. Egyelőre minibölcsőde működik a felújított épületben, de idővel akár még több kislány és kisfiú népesítheti be a helyiségeket.