A Border collie ún. gyűjtő stílusban terel, ami annyit tesz, hogy a nyáj mögé kerülve a gazda felé futtatja az állatokat. A négylábú ugatásával nem fenyegeti a rábízott birkákat, némán, testhelyzetével és szemével fegyelmezi azok viselkedését, míg a többi kutyafajta haragos vakkantással hozza tudomására a félősebb szarvasmarhának, hogy ő a főnök réten, és ennek kifejezésére még bele is csíp áldozata hátsó felébe. A Border collie ösztönös terelőkutya, de arra is képes, hogy figyelje gazdája vezényszavait, és adott helyzetben mérlegeli a döntést. Leggyakrabban elhangzó utasítások: jobbra, balra, fekszik, áll, és az egyenes vonalú mozgás parancsszava. Süli Attila elmondta, hogy az eb nagyobb távolságról is hazatereli a nyájat, és a sziklás, veszélyes helyeken óvja a birkákat. Az eredetileg munkakutyának tenyésztett, rendkívüli kitartó fajta akár négy-öt ember tevékenységét is képes elvégezni, miközben tűri az időjárás szélsőséges viszontagságait is. Egyre gyakrabban tartják őket hobbiállatként, s a szakértő szerint ez nem biztos, hogy előnyös, mert a család kedvencének szánt eb sok bosszúságot szerezhet gazdájának, hiszen eredendően munkára termett és nem játékra. A nagy mozgásigényű kutyát szellemileg is le kell kötni, és rendszeres tréninggel lehet formában tartani. Aki még több információra kíváncsi a Border collie fajtával kapcsolatban, az a www.bordernorthwesthungary.hu weboldalon megtalálja.
A terelőkutya betanítása mindennapos elfoglaltságot jelent annak, aki ezt komolyan űzi. Süli Attila és Rolls Royce nevű négylábúja rögtönzött bemutatót tartott televíziónk kedvéért, a jelenet többi szereplője pedig három önként jelentkező kacsa volt. Szegény hápik nem biztos, hogy tudták, mire vállalkoznak, hiszen alig győzték szedni a lábukat, mert az intelligens kutya amint meghallotta a vezényszót, már hajtotta is őket a megfelelő irányba. A rögtönzött előadás sikerült, mert műsorunk nézői megismerhették a profi futókacsa-terelést.
A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul
Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.
A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul
Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.
Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda
Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.