Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A betegek elégedettsége az igazi fokmérő

A csornai Margit Kórház 2013. október 12-én ünnepli alapkőletételének 100. évfordulóját. Az Esterházy Miklós felesége, gróf Cziráky Margit adományából épült, az első világháború alatt hadikórházzá minősített ispotályban 1915 februárjától látják el ténylegesen a betegeket, ezért a nagy ünnepséget ehhez a dátumhoz kapcsolódva fogják megtartani. A centenáriumhoz közeledve dr. Winiczai Zoltán igazgató megjegyezte: a történelem időről időre megismétli önmagát. Mondta ezt azért, mert az elmúlt évtizedek alatt többször elterjedt a hír a kórház leépüléséről, illetve  esetleges bezárásáról. Az 1913-ban megjelenő akkori újság főszerkesztője hitetlenségének adott hangot, ami szerint nem tudja elképzelni, hogy Csornának kórháza legyen, hiszen a település Sopron megye „mostohagyermeke”. A negatív jóslatok ellenére a kórház ma is működik, ahol a média ráadásul elég gyakran vendégeskedik, hogy  beszámoljon az intézmény egy-egy részlegének átadásáról, illetve valamilyen szintű fejlesztéséről.
A térségi egészségközpont funkció megjelöléssel a kórház helyzetében nemrég nagy fordulat következett be, ezért a minőségi és infrastrukturális átalakítások azóta is folyamatosak. A gyógyító munkához az emberi és a technikai adottságokat maximálisan kihasználják, a fejlesztések anyagi hátterét pedig részben saját erőből, s főként pályázatokból teremtik elő.
A legutóbbi sajtónyilvános eseményen zárták le azt a projektet, amelyre tizenkét hazai kórház nyújtott be  közös pályázatot a Nyugat-dunántúli Operatív Program  által kiírt rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése keretében. A teljes támogatási összeg 1,9 milliárd forint volt, melyből a csornai intézmény 106 milliót költhetett el járóbeteg neurorehabilitációs  központ kialakítására. A támogatást konkrétan felújításra és eszközbeszerzése fordította a Margit Kórház. A megújult környezetben található a fizikoterápia, a gyógytorna és az ideggyógyászat, valamint igénybe lehet venni a logopédus és a pszichológus szakemberek segítségét is. A „C” épület padlásszintjén elhelyezett szakrendelő klimatizálása, és a megfelelő körülmények biztosítása többletberuházást igényelt, ami korszerű energetikai megoldásokat eredményezett. A műszerezettség teljes mértékig kihasználhatóvá teszi a telemedicinát (infó-kommunikációs eszközzel támogatott diagnosztikus vagy terápiás-, távfelügyeleti eljárás). A járóbeteg rehabilitációs központ integrált szakma felépítése a következőt hordozza magában: A szakrendelőben dolgozó orvos – a beteg állapotának javítása érdekében – együttműködik a pszichológussal és a logopédussal. A funkcionális fiziológiai vizsgálatok után gyógytornász csapat veszi kezelésbe a pácienst, aki megkapja a fizioterápiás és masszázs ellátást is.
Az igazgató főorvos szerint annak idején a struktúraváltást tragédiaként élték meg ők, és a város egyaránt, ráadásul ez a vergődés évekig eltartott, de ma már körvonalazódnak az új lehetőségek. – Most már rajtunk a sor, hogy belakjuk ezt a helyet, de az ide járó betegek elégedettsége lesz az igazi „reklám”, amely forgalmunkat fel fogja lendíteni – fejezte be projektzáró gondolatait dr. Winiczai Zoltán.
Beküldés dátuma: 2013. 10. 04.

Kapcsolódó hírek

További hírek