A koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet számtalan nem várt nehézséget gördített az önkormányzatok elé 2020-ban. Beled polgármestere szerint a gazdasági élet helyi szereplői viszonylag jól vészelték át a kritikus időszakot. Major Jenő a 2021-ben indítandó beruházásokról is beszél a Rábaközi Televízió nézőinek.
Major Jenő az eredmények felsorolása után áttért a mindennapi feladatok ismertetésére. A polgármester szerint az országosan és helyben bevezetett intézkedések meghozták a kívánt eredményeket, hiszen nyárra lecsendesedett a járvány, ezért szabadabban élhettek az emberek.
A polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik helytálltak ebben a nehéz időszakban is, beleértve Beled lakosságát. Egész évben számíthattak az egészségügyi, valamint a szociális ágazat és a közszféra dolgozóira, köztük a pedagógusokra. A helytállók közül ki kell emelni a kereskedelmi szektor dolgozóit is. Major Jenő információi szerint a gazdasági élet egyik helyi résztvevőjét sem érte behozhatatlanul nagy hátrány a pandémia kezdete óta. Sajnos Beleden is bekövetkeztek a koronavírus-járványhoz köthető halálesetek. Többen karanténba kényszerültek, de annak letelte után szerencsére folytathatták munkájukat. A hivatal és az egészségügy működik, zajlik az élet az iskolába, a rászoruló idős emberek pedig megkapják a segítséget. A közösségi rendezvények, az évek, évtizedek alatt megszokott programok a többi településhez hasonlóan náluk is elmaradtak, ami azért rányomja bélyegét a mindennapokra, hiszen nem volt alkalom a közösségi ünneplésre, a kikapcsolódásra.
Beled polgármestere érdeklődésünkre 2021-el kapcsolatban elárulta, hogy 30 millió forintot kapott a város a Magyar Falu Program tartalékalapjából a beledi ifjúsági- és kultúrház felújítására. Az összeg egy ekkora épület rendbehozatalára nem elegendő, de megpróbálják úgy elkölteni, hogy a következő források célszerűen kapcsolódjanak a mostani beruházáshoz. Major Jenő abban bízik, hogy februárra körvonalazódik a város költségvetése és talán ki tudják egészíteni a 30 milliót olyan formában, hogy a legszükségesebb dolgok megvalósuljanak.
A korábbi években az előtetővel együtt megújították a ravatalozót, a 2020. november elején nyert 5 millió forintból pedig a főbejárattól induló hosszú járdaszakasz térkövezését szeretnék elkészíteni. A húsz évnél is régebbi, széttöredezett, növények gyökrei által egyenetlenné vált, nehezen használható bitumenes gyalogjáró helyett esztétikus, mai igényeknek megfelelő, korszerű járdára gondoltak.
Az idei tervek fontos része a vicai faluház befejezése – jegyezte meg a polgármester. A továbbiakról annyit mondott, hogy természetesen szeretnék folytatni az évről évre napirenden lévő út- és járdafelújításokat. A legideálisabb az lenne, ha pályázati forrást találnának ezekre a feladatokra is, de ha mégsem, megnézik, hogy mire elég az önerejük.
Ismét szóba került az önkormányzat kezelésében lévő legnagyobb középület, nevesítve a Barthodeiszky-kastély, melynek rendbehozatala a városvezetés egyik szíve vágya. Amikor a polgármester Gyopáros Alpár országgyűlési képviselővel vagy más prominens személlyel találkozik és a település közeli vagy távolabbi fejlesztéseiről beszélgetnek, minden esetben érintik a kastéllyal kapcsolatos terveket. Az egykor szebb napokat látott épületben színházi előadások és hangversenyek vagy bálok megrendezésére alkalmas, legalább háromszáz ember befogadására alkalmas sokfunkciós dísztermet szeretnének kialakítani. A kastély négy helyiségében el tudnák képzelni a helyi múzeumot is, továbbá itt tarthatnák az amatőr művészek, fotósok, festők a kiállításait. Ezenkívül az előzetes becslések szerint is több száz millió forintot felemésztő korszerűsítésnek meg kell felelnie a műemléki felügyelet előírásainak, ami tovább növeli a felújítási költségeket. Optimális körülmények között Beled legimpozánsabb jelképe lehetne a kastély, melynek főleg az északi részét kezdte ki az idő vasfoga.
Major Jenő abban bízik, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, 2021-ben is elérhetőek lesznek a Magyar Falu Program pályázatai. Hogy az idén neki tudnak-e állni valamilyen újabb beruházásnak, az attól is függ, mikor jelennek meg a pályázati kiírások, és sikerül-e elnyerni valamelyiket.
Beküldés dátuma: 2021. 01. 20.Major Jenő a tavalyi közmeghallgatáson elmondta, hogy a 2024-es évre tervezett beruházások többsége rendben van, ez azt jelenti, hogy egy része megvalósult, a másik részére pedig már megkötötték a szerződéseket, illetve a továbbiak még tervezés alatt vannak.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.