Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A beledi testépítő klub egyedi a maga nemében

A beledi Delta Testépítő Klub vezetője “civilben” a Csornai Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának munkatársa, tehát hivatásából kiindulva sem idegen tőle a mozgás. Eőry Jenőnek a sport a cselgáncsnál kezdődött, amit azóta sem hagyott abba, mert jelenleg a győri Széchenyi Egyetem igazolt korosztályos versenyzője.
- Ha tíz fiatalból egyet behozok, akkor már nyertünk - utalt a testépítő csapat megalapításának kiinduló ötletére az edző. A valamikor iskolaként funkcionáló Barthodeiszky-kastély alagsorának hátsó részében kezdte meg a kis klub a működését 1994-ben. A súlyzókészleteket maguk a tagok gyártották, és néha egy-egy cég is besegített. Számtalanszor kellemetlen helyzetbe sodorta őket, hogy a “menőbb”termekben próbáltak mértéket venni a padokról és berendezésekről, hogy odahaza valami hasonlót kreáljanak. - Ez szégyenletes volt, ekkor megfogadtam, hogy inkább gyűjtögetünk pénzt, és megvesszük - tette hozzá Eőry Jenő, aki a látogatottsággal elégedett, hiszen átlagban heti ötven fő látogatja a klubot, ami nyilván nem azt jelenti, hogy ne várnák az újabb jelentkezőket. Azóta sokat fejlődtek, modern, stabil  gépekkel rendezték be a helyiségeket.
A vezető szeretett volna eloszlatni egy téveszmét: nem elég egyszer-kétszer betévedni az edzőterembe, mert néhány hét alatt senki sem növeszthet markáns izmokat. Ajánlott a heti háromszori edzés, de az sem baj, ha ennél gyakoribb.
A sport önmagában mindenkinek használ, mert nemcsak fizikailag erősít, hanem benső tartást ad az  embernek - ismertette véleményét Eőry Jenő. Aki rendszeresen gyakorol, a civil életben is sokkal higgadtabb, fegyelmezettebb és koncentráltabb lesz. Utóbbi feltétlenül pozitív - hangzott ki az interjúból. Egyik dolog hozza maga után a másikat, mert aki sportol, általában jobban odafigyel az étkezésére, és minden olyan apró momentumra, amely az egészséghez vezető szemléletváltással jár.
A Delta Testépítő Klub reggel héttől este tízig látogatható, de persze mindenki másképp csinálja, attól függően, hogy tanulás vagy munka mellett szánja rá magát a mozgásra. A belediek testépítésből nem, de  fekvenyomás kategóriájában beneveznek a megmérettetésekre. - A környéken ilyen eredményekkel büszkélkedő edzőterem kevés van ebben a sportágban - hangoztatta a válogatott szintű, beledi színeket képviselő versenyzőket is adó klub irányítója. A legerősebb fekvenyomó Horváth Ottó, aki 200 kg-mal kezd, és ő ennél csak egyre feljebb megy, a versenyekre való kemény felkészülést pedig munka mellett vállalja. Boros Tibor korábban magyar győztes lett, az Európa-bajnokságon ötödik, a világbajnokságon pedig nyolcadik helyezést ért el beledi indulóként. A versenynek komoly tétje van, mert aki elrontja a három lehetőséget, annak  a több hónapos felkészülése veszett el. A  szemben ülő, valamint a jobbról, balról felügyelő szigorú bíró minden mozdulatra figyel, és a legapróbb hiba esetén is jelezni szokott. A beledi edző úgy véli, hogy az élsportolók nagy része fanatikus, máskülönben nem bírnának ennyi mindent megtenni az eredményességért.
- Nagyon jó csapat alakult ki, szerényen, csendesen edzünk. Jöhet ide fiatal és idősebb, senki nincs leépítve, mert aki kezdő, annak segítünk: edzéstervet írunk neki, sőt, ha tudunk, az étkezéshez is tanácsokat adunk. Eőry Jenőt büszkeséggel tölti el a klub fejlődése, valamint segítőinek áldozatkész munkája. Szintén elismerés illeti a Beled hírnevét öregbítő versenyzőket, de a helyi önkormányzat és a szponzorok támogatása nélkül mindez nem valósulhatna meg.
Beküldés dátuma: 2011. 04. 13.

Kapcsolódó hírek

További hírek