Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A beledi képviselő-testület letette az asztalra a város idei végleges költségvetését

Mintegy 120 millió forintot mozgósíthat a beledi képviselő-testület saját erőként a 2015-ös esztendőben. További fontos számadat a központi költségvetési támogatás, mely idén 239 millió 110 ezer forint. A pontos összegekre a település költségvetési rendeletének megalkotása után derült fény.

A beledi önkormányzat elfogadta a 2015-ös költségvetést legutóbbi testületi ülésén.
– Sajnos a beruházások és a fejlesztések területén néhány dolgot vissza kellett vennünk, illetve el kell halasztanunk a tervekhez képest. A város működtetéséhez saját bevételünkből többet kell hozzátenni. Költségvetésünk főösszege 594 millió 918 ezer forint – tájékoztatta Major Jenő a televízió nézőit. A polgármester hozzátette: A helyi adók bevételéből 108 millió 200 ezer forintra számíthat a település. Az összeget kiegészíti a 12 millió 500 ezer forintot kitevő súlyadó. Beledben a saját ingatlanok és üzletek bérbeadásából származó 7 millió 931 ezer forintot fejlesztésre fordítják.

Mivel a lakosságot főleg azok a pénzeszközök érdeklik, amelyekből finanszírozzák a beruházásokat, illetve azok önerejét, a város vezetője a későbbiekben ezekről beszélt. Útfelújításra, és –karbantartásra 15 millió forint áll a rendelkezésre. A kátyúzást a hőmérséklet emelkedése után rögtön megkezdik, és árajánlatokat kérnek a munkálatok elvégzésére. Az említett összegbe remélhetőleg legalább másfél kilométeres járdaszakasz is bele fog férni – jegyezte meg Major Jenő. Amennyiben a bevételeik úgy alakulnak, a temetőben sor kerülhet a ravatalozó előtti rész lefedésére.
Az önkormányzat legfeljebb 5 millió 200 ezer forintot szán a város három épületére tervezett napelemekre, de a munkát csak akkor kezdik el, ha legalább 85 százalékos támogatottságú lesz a projekt.

A volt betonáru irodaépületének második emeleti felújításához 10 – 10,5 millió forint önrésszel kell hozzájárulnia a városnak. Az összeg magában foglalja az áfát, a tervezés és a közbeszerzés lebonyolításának díját, illetve további 1,5 millió forintot jelentenek a villany– és gázszerelési munkák járulékos költségei. A tavaly megkezdett munkára egyébként 28 millió 720 ezer forint támogatást nyert a város. Lassan halad ugyan az említett terület felosztása, de az előzetes tervek szerint mintegy húsz telek kerül kialakításra. Az ezzel kapcsolatos kiadások 3 millió forintot igényelnek az önkormányzattól. Bízva a Kormány és az Unió iparfejlesztésre szánt támogatási összegeiben, az iparterület kialakítását pályázati forrásból valósítanák meg.
Beled a kastélytető felújításra 6 millió forintot nyert tavaly. A pénzt saját bevételeikből kell kiegészíteniük, de a munkák elvégzésére egyelőre nem érkezett érvényes ajánlat, ezért újból meghirdették a vállalkozóknak. Remélhetőleg a második körben meg fognak állapodni valamelyik céggel – tette hozzá a polgármester.
Major Jenő előző interjújában is elmondta, hogy az állandó beázások miatt a kastély tetőzetének egy része berogyott, ezért azonnal fel kellett újítani. A munkára 1,5 millió forintot fordított a település a korábbi években, de már akkor is látszott, hogy nagyobb részek komplett cseréjére lesz szükség. Régebben iskola működött az épületben, de jelenleg csak egy teremben működik helytörténeti múzeum. Ha sikerülne kormányzati vagy pályázati forrást szerezni, a város tudná hasznosítani az impozáns épületet. Hiányzik ugyanis egy nagyobb rendezvényterem a kulturális események lebonyolítására. Beled vezetője úgy értesült, hogy a Kormány a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban mindösszesen három kastély felújítását tervezi a megyében, ezért valószínűsíthető, hogy ők már nem férnek bele ebbe a körbe, pedig a programjaik jelenlegi lebonyolítására használt tornaterem nem minden esetben tekinthető autentikus helynek.

Lakossági utcai beszélgetések során, illetve fórumokon szóba került, hogy szükség lenne a város főutcája mentén egy – a mai kor követelményeinek megfelelő – kisebb játszótérre. A néhány száz négyzetméteres területet a helyi vendéglő és cukrászda közelségében, a volt piactér környezetében képzelték el. Az önkormányzat tervei közt szerepel egy holokauszt emlékmű felállítása is, melynek megálmodói kb. száz támogatóra számítanak. A folyamat nagyjából a felénél tart, mert valamivel több mint ötven személy csatlakozott eddig a kezdeményezéshez. A mementó elkészítéséhez szükséges 6–7 millió forintot a külhonban élő elszármazottak, illetve az ő leszármazottaik adják össze apránként.
A beledi származású dr. Baranyai Lenke társszerkesztésében készül az a helyi zsidóság történetét feldolgozó könyv, mely a tervek szerint az emlékmű átadásával egy időben jellenne meg. A vicai településrész lakói úgy döntöttek, hogy a volt pedagógusok névsorát tartalmazó táblát helyeznek el az egykor működő iskola falán.
A beledi képviselő-testület korábbi döntésével ellentétben az idei pünkösdi fesztivál harmadik napján is lesz program késő délutántól, melynek részleteit még nem dolgozták ki.

Beküldés dátuma: 2015. 03. 03.

Kapcsolódó hírek

További hírek