Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

A beledi focisták már készülnek a következő bajnokságra

A tavaszi szezon induló mérkőzése győzelemmell zárult, de ahogy haladt a bajnokság, egyre romlottak a beledi focisták kilátásai. Kovács Béla szakosztályvezető a 11. helyezést tartotta volna reálisnak, de ehhez képest lejjebb csúsztak a ranglistán.

A beledi labdarúgók a tavaszi szezonra a tabellán való feljebbjutást tűzték ki célul, ami sajnos nem sikerült, mert a 13. helyen zárta a mérkőzéssorozatot a csapat. Kovács Béla szerint azért van valami pozitívum az egészben, hiszen a fiúk játéka sok jót hozott ebben az idényben.
– Ebben közrejátszott az is, hogy új edzővel, Lenzsér Zsolttal vágtunk neki és öt játékost igazoltunk a csapathoz. Itthon, hazai pályán megvertük Gönyüt és az a három pont nagyon fontos volt kezdésnek, azonban a Győrszentiván és Gyirmót elleni mérkőzésen rengeteg helyzetet kihagytunk – tette hozzá a szakosztályvezető, aki szerint ha a csapat továbbra is megtartja egységét, a következő évadban is legalább a megyei első osztály középmezőnyében teljesítenek. Az utánpótlás korosztályban játszó fiatalok közt látnak olyan tehetséges labdarúgókat, akik töretlen hozzáállással idővel bekerülhetnek a kezdő csapatba.
A beledi labdarúgók felszerelésben nem szenvednek hiány, de lényegesen mások a lehetőségeik, mint például a csornai vagy kapuvári csapatnak, amelyeknek már csak a település méreténél fogva is több opció kínálkozik. Ausztria elszívó erejével is meg kell küzdeniük: télen például öt játékosuk igazolt a határon túlra, de Kovács Béla szerint ez a probléma inkább a magasabb osztályokat érinti.
– Fiatal nevelésű játékost bizonyos korig nem engednék ki Ausztriába, mert nem azért nevelik őket a különböző akadémiák. Ugyanez igaz az utánpótlásra is, mert a vidékieket nem hallgatják meg Pesten, íróasztalok mellett hozzák meg a döntéseiket. Rendet kellene végre tenni a fociban – fogalmazott a beledi szakosztályvezető. Hozzátette: náluk jó közösség dolgozik, a szülőkkel együtt sokat tesznek a fiatalok előmeneteléért.
Az átigazolást követően a felnőtt csapatból két-három személy fog távozni, és főleg támadó harmadot szeretnék megerősíteni, ezért négy-öt új játékos igazolására számítanak az augusztus második hetében induló bajnoki szezonra.

Beküldés dátuma: 2019. 07. 17.

Kapcsolódó hírek

További hírek