Ágostonné Hajnali Csilla, a Mikrotérségi Általános Művelődési Központ igazgatóhelyettese negyedszázada választotta a pedagóguspályát, melyből tizenöt esztendőt a beledi iskolában töltött. A biológia-földrajz szakos tanár igazgatóhelyettesi feladatai

mellett jelenleg csak a felsősöket oktatja természetismeretre és földrajzra - árulta el a vele készült interjúban.
Az évről évre ismétlődő kulturális és művészeti vetélkedőt huszonöt éve megrendezik az iskolában, azzal a céllal, hogy a tanulók ne csak ünnepi műsorral emlékezzenek az 1848-as márciusi forradalmi eseményekre, hanem saját tudásukat megmutatva, hazaszeretetet sugározzanak a nézők szívébe. A seregszemle két részből áll. Az első blokkban a gyerekek vers- és prózamondásban valamint ének, tánc és hangszeres kategóriában jeleskednek. - A program nagyon sokrétű, mindig a tanulók érdeklődésétől függ, hogy milyen színtéren mutatják be tudásukat - mondta a pedagógus. A megemlékezésen túl az a cél, hogy ne csak a szűk család lássa a tehetséges gyerekek előadását, hanem a település örömére mutassák be mindenkinek. A rendezvény második meghatározó egysége az a kiállítás, amelyen többféle kategóriában láthatók az alkotások: rajz, festés, makettkészítés, gyöngyfűzés, papírhajtogatás, szobrászat.
A vetélkedőn részt vevő valamennyi tanuló jutalmazásra számíthat, az első három helyezett pedig kiemelt elismerést kap.
Beküldés dátuma: 2011. 04. 06.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
Felhőtlen kikapcsolódás, játszva tanulás a beledi táborban
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.