A bűvészek kivételes helyzetben vannak, mert mindenki tudja róluk, hogy csalnak, s a más formában egyébként elítélendő cselekedetükkel a nézőknek mégis örömet okoznak. Ráadásul mindeközben ők és a produkciót megtekintők is jót mosolyognak.
Kőműves Marcell a győri Jedlik Ányos gazdaságinformatika szakos tanulója. A jövőre nézve ezt a pályát tekinti hivatásának, mellette viszont legszívesebben bűvészkedéssel tölti szabadidejét. A 17 éves barbacsi fiatal három és fél éve kezdte el érdekes hobbiját, melyre tanára, Molnár Gergely készíti fel Budakeszin. Marcell a bemutató minden elemét profi módon végrehajtja, ugyanakkor hallgat mestere tanácsára, aki szerint kiállása és beszédkészsége további fejlesztést igényel, valamint az egymást követő trükkök finomhangolására van még szüksége.
Az illúziók világa a legtöbbször úgy ragadja magával a kezdőket, hogy gyermekkorukban megkapják bűvészdobozukat, majd a leírás alapján megtanulják az első trükköket – mesélte Marcell, aki viszont kivétel ez alól. A nagy mágusok kulisszatitkai című tévéműsorban látott egy olyan mutatványt, amit otthon véghezvitt egyedül. A bemutató nézői első alkalommal szülei voltak, akik fiuk ügyességén jól szórakoztak. A fogpiszkáló eltüntetését újabb és újabb, az internet segítségével megtanulható kártya és pénzérme trükkök követték. A barbacsi diák a produkciók sorát általános iskolai osztálytársain tesztelte, akiknek szintén „bejött” az előadás.
Sok gyakorlás és bizonyos szint után veleszületett tehetség kell a sikeres bűvészmutatványokhoz. Marcell valóságos pszichológiai hadviselésnek tekinti előadó művészetét, mely szerinte főleg az emberek befolyásolásán alapszik. A néző csak azt hiszi, hogy szabad akarata szerint cselekszik, viszont a „mágus" már előre tudja, hogy miként fog reagálni, tehát egy lépéssel, illetve gondolattal mindig előtte jár.
A hobbi amatőr, illetve profi művelői előbb-utóbb betévednek a fővárosi Figaro Bűvészboltba, ahol választ kapnak szakmai kérdéseikre, majd bűvészmester iránymutatásával folytathatják a gyakorlást – tudtuk meg a barbacsi fiútól. Tudomása szerint hazánkban négyen foglalkoznak az ifjú tehetségek tanításával. Közülük az egyik a már említett Molnár Gergely, aki lassan ötven éve foglalkozik ezzel a nem hétköznapi pályával. A Magyar Bűvész Egyesület elnöke a hazai és külföldi művészberkekben egyaránt elismert mester, aki több ezer kötetes bűvészkönyveket és kellékeket tartalmazó dolgozószobájában fogadja Marcellt. A mikromágia világában elmélyedő bűvészpalánta kártyákkal, pénzérmékkel hajtja végre a kisebb trükköket, mely közvetlenül az emberek szeme előtt történik. A színpadi bűvészkedés műfaja kicsit más, mert kézügyességét felhasználva látványos elemeket vonultat fel a színpadon. Marcellt utóbbihoz húzza leginkább a szíve, de ismeri az illuzionisták világát is. Ők nagy méretű dobozokat vetnek be a produkcióhoz, és gyakran „szétfűrészelik" a gyanútlan önként vállalkozó nézőket. A mentalista tevékenysége kevésbé hasonlít a klasszikus bűvészethez, mert rá jobban jellemző a „páciensek" befolyásolása.
Riportalanyunk a 2009-es bűvész világbajnokságon győztes Hajnóczy Somát és Kőhalmi Ferencet tekinti példaképének. A harmadikas jedlikes fiú a tanulás mellett naponta két órát tud a bűvészkedésre fordítani, de hét végenként ennél többet gyakorol. Nemrég egy ausztriai versenyen első helyezett lett, a budapesti megmérettetésen pedig a negyedik helyen végzett.
Az utóbbi időben Kőműves Marcellt egyre több helyre hívják, tehát gyarapszik fellépéseinek száma. Hasonló gondolkodású, bűvészethez vonzódó kapuvári és győri barátaival néha spontán bemutatóval szórakoztatják az utca embereit. A német nyelvet tanuló középiskolás Dunakilitin és Győrben, valamint Ausztriában lépett fel nagyobb közönség előtt. Későbbi tervei közt szerepel az osztrák települések lakosságának meghódítása mutatványai által.
Marcell a Jedlik Ányos befejezése után a bécsi egyetem közgáz szakára készül, s mellette tovább csiszolná bűvésztehetségét. Szeretne minél több bűvészkongresszuson részt venni, ahol megfigyelheti a nála tapasztaltabb szakmabeliek bemutatóját. Addig is szeretettel várja a környékbeliek felkéréseit: +36 70/296-9237
A magyar embernek két nagy kincse van: a dal és a humor
– Egy néprajzosnak nagy élmény mindig, ha visszamehet azokba a falvakba ahol gyűjtött, és elmondhatja az embereknek, hogy milyen értékeket képviseltek régen, és ma is, ha továbbadják, hagyományozzák – fogalmazott dr.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.