Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

15. Coop Rally Beleden

A korábbi évek hagyományait követve 15. alkalommal szervezte meg a Coop üzletlánc a minőségi, magyar élelmiszereket középpontba állító kétnapos rendezvényét. Az idei szakmai program keretében Beled településen sajtótájékoztatót tartottak.

A 2021-es Coop Rally résztvevői, az üzletlánchoz kapcsolódó beszállítók és termékforgalmazók a fővárosból kiindulva járták be a Nyugat-dunántúli régiót. Beleden három éve újult meg a franchise rendszerben működő, korábbi Áfész áruház. A felújítással európai színvonalú, minden igényt kielégítő kereskedelmi egység jött létre a rábaközi településen, ahol nívós termékkörrel találkoznak a vásárlók.

A sajtótájékoztatóra a Rákóczi utcai Coop Szupermarketban került sor. Major Jenő rövid történeti visszatekintést tartott a vendégeknek Beled múltjáról, a település iparhoz, kereskedelemhez fűződő kapcsolatáról.
Egy 1230-as oklevélben először említett település büszke lehet csaknem 800 éves múltjára. A kisalföldi tájegységből adódóan hagyományosan mezőgazdaságból élő lakosai már a korai időben is működő vízimalmok mellett az 1800-as években jelentős számban ipari és kereskedelmi tevékenységet is űztek. A céhekbe tömörült iparosok és kereskedők a két világháború között már egyesületekbe szerveződtek és létszámuk csaknem elérte a háromszázat. Akkoriban főleg az egyesületek részvételével is élénk közösségi és kulturális élet is jellemezte a mezővárosi jellegű települést. A kereskedelem fellendítésében fontos szerepe volt az Esterházy család kezdeményezésére betelepített zsidó lakosságnak, akik a 2. világháborút követően szinte teljesen a holokauszt áldozatai lettek. A 2. világháborút követően viszont teljesen megváltozott az élet. A földműveseket, iparosokat szövetkezetekbe kényszerítették.
Sokaknak ismerősen cseng az Áfész neve, mely Beleden és környékén is szervezte a kereskedelmi kapcsolatokat, beleértve mind az értékesítést, a lakossági ellátást, mind a terményfelvásárlást is. A rendszerváltás után a különböző változások miatt az ellátás színvonala a kistermelők értékesítési lehetőségei is folyamatosan romlottak, illetve megszűntek. Major Jenő elmondta, hogy a helyiek örömmel fogadták, amikor a Harmadik Forrás Coop modern üzletet nyitott a településen.
– Magyarország élelmiszer nagyhatalom lehetne, illetve reméljük, hogy efelé tartunk, ami azt jelenti, hogy képesek vagyunk saját szükségleteink magas szintű ellátására. Ezenfelül rengeteg mezőgazdasági, de főleg alapanyagot exportálunk – mondta. A polgármester szerint a hazai kis- és közepes vállalatok képesek lennének a teljes feldolgozói szektort is ellátni. Minél rövidebb a termék útja a fogyasztóhoz, annál frissebb és megbízhatóbb áru kerülhet a vásárlók kosarába.

A beledi sajtótájékoztatón Fekete Tibor, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának tagja a Hétforrás Zrt. bolthálózatát, köztük a beledi üzlet jelentőségét hangsúlyozta.
Mersich Mátyás, a Hétforrás Zrt. vezérigazgatója a cégcsoport alapításának körülményei ismertette, majd a COOP-brand fejlesztési céljairól beszélt.
Erdős Norbert, az Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár elmondta, hogy az Agrárminisztérium továbbra is támogatni fogja a zöldmezős beruházásokat a két-háromezer fős településeken.

Beküldés dátuma: 2021. 09. 22.

További hírek