Nehéz lenne számszerűsíteni az elmúlt százharminc esztendőben elvégzett tűzoltási feladatokat, de Márkus János megjegyezte, hogy szívből segítettek az embereken. A tűzoltó egyesületi munka lényege a kölcsönös egymásra figyelés, ami a fiatalok „civil” életében is nagy előnyt jelenthet.
Tavaly ünnepelte megalakulásának 130. évfordulóját a nagy múltra visszatekintő rábapordányi „Fáklya” Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A két alapító, Bella György tanító és Vissy János postamester 1888-ban ismerte fel, hogy milyen nagy jelentőségű a tűzoltó egyesület Rábapordány életében.
Márkus János hosszú pályafutása során sok olyan emberel találkozott, aki pozitívan állt hozzá a civil szervezet célkitűzéseihez, melyek közül elsőként említette a tűzoltási feladatokat, de hozzájuk tartozik a kárelhárítás és a környezetvédelem is. Az egyesület vezetője elmondta, hogy 1991 óta tagja a civil szervezetnek, 1999-től a parancsnoki, 2009 óta pedig az elnöki teendőkkel foglalkozik. Elődje dr. Balogh Károly volt Riportalanyunk örömmel emlékszik vissza erre az időszakra, hiszen már ekkoriban is számtalan előremutató dolgot tapasztalt.
Az önkéntes egyesület sok viszontagságon ment keresztül az évtizedek során. 2013-ban kopjafa állításával tisztelegtek a régebbi tagtársak előtt. Újjáalakulásukat segítették az alapító tagok: Szűcs Ferenc, Budai László, Baranyai Miklós, valamint Balázs Mihály.
Az egyesület működésének egyik sarkalatos pontja az utánpótlás megoldása. A taglétszám folyamatosan változik, így volt idő, amikor külön lánycsapatot hoztak létre és legalább harmincan tevékenykedtek. 2018-ban eredményes esztendőt tudhatnak maguk mögött. Minden év elején részt vesznek a térségi felmenő rendszerű katasztrófavédelmi versenyen: tavaly másodikak lettek, korábban pedig harmadikként végeztek. A Farádon megrendezésre kerülő körzeti megmérettetésen a képzeletbeli dobogó második fokára állhattak fel az ifi tagozatosok, de a felnőttek helytállására sem lehet panasz.
A „Fáklya” Önkéntes Tűzoltó Egyesület jó kapcsolatot ápol a helyi és környező települések vezetőivel, önkormányzataival, valamint Csorna és Farád társegyesületeivel, ezenkívül a győri és a mosonmagyaróvári körzet csapataival. Szilsárkány, Bogyoszló, Egyed, Potyond, Öttevény, Jánossomorja, Hédervár és Kunsziget önkénteseiben szintén partnerre találtak.
Minden igyekezetükkel azon vannak, hogy maradéktalanul végrehajtsák a Kapuvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség hivatásos állománya által kiadott feladatokat.
– Nagyon jó érzés, hogy olyan vezetőkre találtam, akik hozzánk hasonlóan szívvel-lélekkel végzik munkájukat – mondta Márkus János.
Az egyesületnek három fő támogatója van: a helyi önkormányzat, a Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt., valamint Gloria von Berg bárónő. Utóbbi magánszemélyként segíti az önkéntes tűzoltók munkáját. Szükség esetén számíthatnak Vissy Károly és Vissy Csaba családjára, akik szintén támogatják az önkénteseket.
A Kapuvári Katasztrófavédelmi Kirendeltséggel együttműködési megállapodás keretében tevékenykedő kettes kategóriájú rábapordányi tűzoltó egyesület 669 ezer forint pályázati pénzből szeretné megoldani a szertár belső átalakítását, melynek keretében méltó helyet alakítanának ki a nagy becsben tartott lóvontatású kocsifecskendőnek. Ki tudják használni a pályázati pénzen nyert Renault Trafic kisbuszt, melyet nemcsak csapatszállító gépjárműként állítanak hadrendbe, hanem egyéb váratlan helyzetekben is hasznos segítségükre van, a tűzoltási és kárelhárítási feladatokra pedig a jól felszerelt Zsuk gépjárművet használják. Az egyesület 2018-ban 130 ezer forintot kapott a működési költségekre. Az elmúlt öt évben sokat fejlődött, gyarapodott a csapat eszköztára, a tűzoltóbázis pedig már a korábbi önkormányzati ciklus idején megszépült.
Az egyesületi tagok a rendszeresen végzett gyakorlatok alkalmával igazi csapattá formálódnak – beszélt működésükről Márkus János, majd hozzátette: a fiatalok megtanulják, hogy szükségük van a többiek támogatására, mert csak együttműködve juthatnak előbbre. A csapat összetartásán van a hangsúly. Példaként említette az osztottsugár-szerelést, amikor a hét embernek szinte együtt kell lélegeznie, hogy szakszerűen el tudja végezni a rábízott feladatokat. Éles bevetéskor, vagy gyakorlatozás során, de legyen az egyszerű szerelési munka, egymás tisztelete, megbecsülése nélkül nem sokra jutnának. Az önkéntesek másokat előtérbe helyezve minden bevetés alkalmával bátorságukról, erejükről tesznek tanúbizonyságot.
A tűzoltó nemcsak szimplán elvégzi a feladatot, mert szeretet nélkül képtelen lenne mások megsegítésére.
A Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. nyerte el a Fenntartható mezőgazdaságért díjat 2024-ben
A Portfolio Csoport 2024 végén tizedik alkalommal osztotta ki a – kilenc kategóriában meghirdetett – rangos agrárdíjakat az ágazat legjelentősebb rendezvényén, a kétnapos Agrárszektor 2024 Konferencián.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.